Bevezetés: A graduális és a posztgraduális képzések területén jelentős változások történtek az elmúlt 10 év során. A közlemény célja a graduális oktatásban elért fejlődés összefoglalása az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben (OORI), amely egyben a Semmelweis Egyetem (SE) rehabilitációs képzésének helyszíne.
Tárgyalás: Az OORI tevékenységének 1975-ös megalakulása óta része az oktatás is. A graduális képzés fejlődésében jelentős lépés volt a Semmelweis Egyetemen létrejövő Rehabilitációs Tanszéki Csoport (2009), majd a Rehabilitációs Medicina Tanszék (2019) megalakulása. A tanszék megalakulását követően intenzív fejlődés valósult meg a graduális oktatás területén. A Semmelweis Egyetem orvosképzésének általános átalakítása részeként új kurrikulummal, új tantárgyi rendszer indult 2020 szeptemberétől. A 4. és 5. évfolyamon blokkoktatást vezettek be. Az új oktatási szisztéma keretében a rehabilitáció tantárgy kötelezővé vált valamennyi 5. évfolyamos hallgató számára. A blokkoktatás keretében a medikusok egy hetet töltenek az OORI-ban (közel 500 hallgató évente), akik angol, német és magyar nyelven ismerkednek a rehabilitációs szakterülettel.
Konklúzió: A graduális képzés megújításának eredményeként az SE hallgatói megismerik a rehabilitációs szakterület alapjait. Már nem kerülhet ki az egyetemről orvos rehabilitációs ismeretek nélkül, ami jelentős előrelépés a szakterület fejlődésében.

A nyiroködéma vagy lymphoedema egy krónikus, progresszív betegség, amelyet a nyirokelfolyás zavara okoz. Az érintett területen multifaktoriális patofiziológiai elváltozások jelentkeznek. Kezdetben nyiroknedv-felszaporodás és a nyirokerek funkcióromlása történik. A hosszan fennálló gyulladás miatt zsírszövet-lerakódás figyelhető meg a szövetek fibrotikus átépülése mellett. Előrehaladott stádiumban nyirokcsorgás (lymphorrhea), hyperkeratosis, sebek, gyakori gyulladások kísérhetik, tályogok jelentkezhetnek. Az állapot fizikálisan és pszichésen is megterhelő a beteg számára. A betegség minden 6. szolid tumor kezelése után jelentkezik, a prevalenciája különböző tanulmányok szerint 1,3–18,3/1000.
A kórkép progresszív természete miatt kiemelten fontos a korai diagnózis és terápia. A „gold standard” kezelés a komplex fizikális terápia, azonban ennek eredménytelensége esetén a betegség előrehaladtával a páciens életminősége meglehetősen romlik.
A sebészi kezelés egyrészt a reduktív műtéteket jelenti (kimetszések, liposuctio), másrészt a fiziológiás rekonstrukciós nyirokműtéteket, amelyek a nyirokelfolyás visszaállítását segítik elő, a betegség progressziójának megfékezésével. A fiziológiás rekonstrukciós műtétek magukban foglalják a szupermikrosebészeti lymphovenosus anastomosist (LVA), nyirokcsomó-vénás anastomosist (LNVA) és a szabad vaszkularizált nyirokszövet transzplantációját. Ez utóbbi a szabad vaszkularizált nyirokcsomó (VLNT), nyirokér (VLVT) és nyirokrendszer (LYST) transzferét jelenti.
A sikeres fiziológiás rekonstrukciós műtétek alapfeltétele a megfelelő betegszelekció, az optimális donoroldal- és funkcionális nyirokér választás. A tanulmány célja a jelenlegi rekonstrukciós (fiziológiás) nyiroksebészeti módszerek bemutatása.

Az alsó végtagi funkciózavarok esetén a rehabilitáció során többféle szempontot kell figyelembe venni. Nem csupán a végtagok mozgását szükséges fejleszteni, hanem a testsúlyterhelést, testsúlyáthelyezéseket, az egyensúlyt és a figyelmet is. Az alsó végtagi funkciók helyreállítása során alkalmazott hagyományos fizioterápián túl módunk van arra, hogy modernebb terápiákkal egészíthessük ki a betegellátást. Az OMINT/OORI robotparkjának bővülése óta még inkább személyre szabott kezelést biztosíthatunk a páciensek részére. A szerzők a robotterápia által kínálkozó lehetőségeket kívánják bemutatni az alsó végtagi funkciózavarok javítása területén. Továbbá ismertetik azt, hogy a páciensnek milyen kritériumrendszernek kell megfelelnie ahhoz, hogy alkalmazható legyen a robotterápia, illetve milyen állapotok kontraindikálják az eszközök használatát.

A cikk egy összefoglalást nyújt e sorok írója által megvédett „A zeneterápia útjai: traumától az újratanuláson keresztül az inklúzióig” című PhD-értekezésről. A dolgozatban a zeneterápia multidiszciplináris hatásmechanizmusa kerül bemutatásra, amelyben többek között a neveléstudomány, a neuropszichológia, a kulturális antropológia, a neuropedagógia területei kapcsolódnak össze. Az értekezés az akadályozottsággal történő élet tanulási, újratanulási folyamatairól, a zene szárnyain történő edukációs és terápiás lehetőségekől ad képet.
A disszertáció elméleti bevezető interdiszciplináris hálózatában első körben a zeneterápia általános leírása kap hangsúlyt. A zeneterápia különböző gyógypedagógiai, pszichiátriai és egyéb egészségügyi területein történő felhasználása mellett az írás a neurorehabilitáció területére vezeti az olvasót. A neuro előtag számos módszert, technikát, többek között a pedagógiát, a rehabilitációt és zeneterápiát is idegtudományi aspektusba helyezi.
Az értekezés három esettanulmányon keresztül mutatja be a zene neurokogníciós fontosságát. Ebben a folyamatban azonban a zeneterápiás lehetőségek túlmutatnak a neurológiai fejlesztésen. A zene olyan kapukat nyithat a beteg számára, amelyben az akadályozottság korlátai feloldódnak és megvalósulhat a társadalomba való beilleszkedés legmagasabb foka, az inklúzió.

Célkitűzés: A kognitív kontroll rendszerének folyamatai viselkedésünk irányítását végzik célunk elérése érdekében. E folyamatok szerepet játszanak a nyelv irányításában is. Post-stroke afáziában megfigyelhető a kognitív kontroll funkcióinak eltérő zavara, ám máig vitatott az afáziákban megjelenő mintázatuk, valamint a stroke általános hatása e zavarjelenségekre. Egyes értelmezések szerint a nonfluens afáziák disszociatív kapcsolatot mutatnak a kognitív funkciók működése tekintetében. Az afáziákban megmutatkozó kognitívkontroll-zavarok a stroke hatásaként is megjelenhetnek és függetlenek magától az afáziától.
Betegek és módszerek: A jelen tanulmányban a kognitív kontroll specifikus folyamatait, azaz a munkamemória frissítését, az interferenciával szembeni ellenállás képességét vizsgáltuk Broca-afáziában (N=9) és transzkortikális motoros afáziában stroke-ot elszenvedett, ám afáziát nem mutató személyekkel (N=12) és neurotipikus személyekkel (N=13) történő összehasonlítások során. Célunk az volt, hogy megismerjük e funkciók működését a vizsgálati személyek teljesítménye által az afázia súlyosságának, illetve a stroke általános hatásának függvényében. Tágabb információfeldolgozást vizsgáló paradigma részét képező szítógépes feladatokat alkalmaztunk.
Eredmények: A kapott adatokat lineáris modellezéssel elemeztük, ami szerint a kognitívkontroll-funkciók zavara a súlyosabb Broca-afáziában figyelhető meg lassabb teljesítményük alapján a TMA‑, a stroke- valamint a kontrollcsoportnál. A TMA-csoport nem különbözött a stroke- és a kontrollcsoporttól. A stroke- és a kontrollcsoport szintén nem mutatott különbséget egymáshoz képest
Következtetések: Eredményeink a kognitív és a nyelvi rendszer funkcionális interakcióira engednek következtetni. A nyelvi rendszer jobb működése esetén a kognitív funkciók sikeresebb mozgósítása várható. Ezzel szemben a nyelvi funkciók súlyosabb zavara több kognitív funkció sérülésével együtt jelenik meg, amelyek közül kiemelt szerepe van az interferenciával szembeni ellenállás képességének. Ez a zavar független a stroke-ból eredő lassulástól, és önállóan az afáziával áll kapcsolatban.

Ez évben május 24-én került megrendezésre „A negatívnyomás-terápia széleskörű használatának lehetőségei” címmel az a fórum, amelyet a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége és a Negatívnyomás-terápiával a Sebgyógyulásért Egyesület együtt szervezett meg. Az előadások számos területet érintettek, az érdeklődés is interdiszciplináris volt.