Házigazdánk idén Győr, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, illetve dr. Luterán Ferenc főorvos úr, a kórház rehabilitációs osztályának a vezetője volt.
Augusztus 31. és szeptember 2. között megrendezett tudományos konferenciának összesen 331 résztvevője volt. A három napon 89 előadás és 21 poszter ismertetésére került sor.
Az első nap az Orvosvezetők Fórumával kezdődött, ahol aktuális szakmapolitikai kérdések és a REP alapú kódolás-finanszírozás kérdése került megbeszélésre.
A megnyitón Boros Erzsébet elnök asszony, Luterán Ferenc helyi szervező mellett a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház részéről Skaliczky Zoltán szervezési igazgató köszöntötte a megjelenteket.
...
Idén Társaságunk életműdíját, a Vas Imre emlékérmet Pettyán Ilona, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvédkórház Hévízi Mozgásszervi Rehabilitációs Intézet I. Intenzív Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály osztályvezető főorvosa kapta. A szakmai életút ismertetése után a hagyományoknak megfelelően a Vas Imre emlékelőadás következett Pettyán Ilona prezentálásában.
Ugyancsak hagyományainknak megfelelően, mintegy jutalomként évek óta meghívjuk előadóként a Fiatalok Fóruma és a László Gergely pályázat díjazottját, hogy előadásukat a megnyitón is mutassák be. Idén úgy adódott, hogy a László Gergely díjat ketten megosztva kapják, így összesen három előadás hangzott el.
A László Gergely pályázat díjazott munkái:
Szemenyei Eszter (szomatopedagúgus, OORI) és Zahora Nóra (szomatopedagógus, Újbudai Fejlesztőház): CP FNO kategóriakészlet és felsővégtagi mozgásanalizátor bemutatása spasztikus CP-s tanulók kontrollcsoportos vizsgálatában
Zakariás Lilla (logopédus-gyógypedagógus, kognitív tudományi kutató, Potsdami Egyetem, Nyelvészeti Tanszék): Számítógépes kognitív tréning transzferhatásai stroke utáni afáziában
A Fiatalok Fóruma I. díjazott előadása:
Németh Mariann, Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Agysérültek Rehabilitációs Osztálya, Budapest: Dysphagia szűrése az agysérültek rehabilitációja során
Az első napi fogadás egy Retro party formájában az ETO Parkban volt:. Először a Győri Ütő Együttes adott elő egy fergeteges műsort, majd a kiváló vacsora mellett megállás nélkül a retro zenének és a táncnak jutott a főszerep.
A második nap estéjén a Mobilis Parkban volt az “Audi party”. Nívós balettműsor, majd formációs táncbemutató, és az est fénypontjaként a házigazda rehabilitációs osztály profi táncműsora alapozta meg a jó hangulatot, és bizonyította a bevállalós hozzáállás és a hatékony csapatépítés eredményességét.
Fazekas Gábor, a most hivatalba lépett elnökünk zárta a Vándorgyűlést. Megköszönte mindenkinek az aktív részvételt, a helyi és a hivatalos szervezőknek a kiváló munkát, és bejelentette, hogy az elnökség döntése alapján a következő évi Vándorgyűlés helyszíne Eger lesz, ahol a helyi szervezésben dr. Bora László osztályvezető főorvos úr lesz a segítségünkre.
A Vándorgyűlés hivatalos honlapja
Fotók a Vándorgyűlésről