2017. szeptember 1-én az elsőre összehívott Közgyűlés határozatlanképtelensége miatt újra összehívott Közgyűlésen összesen 72 tagunk volt jelen.
A következő elnök megválasztását Boros Erzsébet vezette le.Először a Szél István vezette Jelölő Bizottság számolt be az elvégzett munkájáról: a beérkezett jelölések alapján két jelölt neve került fel a jelöltek listájára: Mayer Ágnes és Tóth István. Rövid kortesbeszédek után a titkos szavazás alapján a Közgyűlés következő elnöknek Tóth Istvánt választotta meg.
...

A Semmelweis Nap alkalmából 2017. július 3-án az EMMI a következő életmű-díjakat adományozta:
- Szél István (OORI) Batthyány-Strattmann László díjban,
- Boros Erzsébet (OORI), dr. Lippai Zoltán (Bajcsy Kórház), és dr. Köles József (Hatvan) Pro Sanitate díjban részesült.
Társaságunk nevében is mindannyiójuknak szívből gratuláltunk.
A következőkben a főtikár ismertette a honlapunk stabil látogatottságát tükröző forgalmi adatait, és azt, hogy a Hírek, a Rehabilitáció folyóirat online verziója és a Rendezvénynaptár oldalai a legnépszerűbbek. Majd beszámoló következett arról, hogy az utóbbi két évben sajnos csökkent a tagok tagdíjbefizetési kedve, pedig a tagdíjak az egyik legfontosabb bevételi forrásunk.
2017. július 19-én elhunyt dr. Till Attila a Társaság Felügyelő Bizottságának elnöke, az
OORI Amputációs Sebészeti és Rehabilitációs Osztály korábbi osztályvezető főorvosa, a tatai
Árpád-házi Szent Erzsébet Szakkórház igazgatója. Egy perces néma felállással emlékeztünk rá.
Mindezek után leköszönő elnökünk, Boros Erzsébet foglalta össze elnöki szemmel az elmúlt 3 évet, majd jelképesen a társasági pecséttel együtt átadta az elnöki feladatokat Fazekas Gábornak.